Az első csillámporos benyomás után, miután realizálódik, hogy milyenek is itt az emberek, lehet hogy néhányak kiábrándulnak kicsit, de ez teljesen normális szerintem.

  Őszinte leszek, ha valamilyen oknál fogva kicserélhetnénk az emberek tudását és munkához való hozzáállását az országok között, akkor mi magyarok a német eszköztárral, egy jó vezetés mellett hipp-hopp világnagyhatalommá válhatnánk. Ők maguk rengeteget hisznek magukról, azt hogy tájékozottak, okosok.. Hogy egymásnál is okosabbak. Közben meg..

  Szörnyű az általános butaság, szinte érthetetlen. Csak, hogy tisztán lássatok elmondom, hogy az itt általános iskola felső tagozatának megfelelő osztályokban még kb. a 4 alapműveletet gyakorolják a gyerekek és egy felnőtt ember számológéppel sem biztos, hogy tud százalékot számítani. Meg amúgy általánosságban véve számolni.

  Pl.: Van hogy a főnököm egy fél délelőttöt eltölt azzal, hogy összeszámolja az adott nap estéjére leadott előrendelt kacsák számát és hogy ahhoz mennyi krumpligombóc kell.. Egy ember, egy fél kacsát kap és 2 gombócot. Tehát mondjuk 12 ember --> 6 kacsa és 24 gombóc. Ez egy háromnegyed óra kb, mire ide eljutunk, láthatóan véres verejtékkel. És a kollégák dettó.

  Bocsánat, hogy megint példálózok, de ki kell írjam magamból..! Dolgoznak itt konyhai kisegítők is. Igen, van német is köztük. Azt képzeljétek el, hogy 15 éve dolgozik itt és nem tudja megjegyezni, melyik húsra, melyik mártás kell, amikor 20 étel van, amit hús + mártás kombinációban eladunk. 20!!! Nem 2000... 20! Na már most ezt egy átlagos ember maximum 10 perc alatt megtanulja és 2 nap gyakorlás után hiba nélkül kivitelezi. Hihetetlen és elkeserítő!

  És mielőtt valaki rámolvasná, hogy kiemelek embereket egy 88 milliós országból, az a tény, hogy bárhol bevándorlókkal beszélsz ez beszédtéma lesz, hogy mennyire hozzá nem értők, mennyire buták és mindent "mi" bevándorlók csinálunk meg nekik, az 100%.

  Az igazság az, hogy megveszik kilóra a kreativitás, az elképesztően jól képzett munkaerőt, hiába van ráírva, hogy Made in Germany, az nem feltétlenül az ő érdemeiket tükrözi, hanem a sok bevándorló kőkemény munkáját.

  Zárásul ehhez azt tudom mondani, tisztelet a kivételnek, de senki sem akar 100% on dolgozni. Ha mi magyarok vagyunk a 100%, akkor a német az olyan 70.

  Meg tudnák tenni! De sajnos, vagy nem sajnos, nem teszik.

  Aztán..

  Brutálisan ragaszkodnak a régi "jól bevált" dolgokhoz. Az innováció szó szerintem itt, nincs benne a szótárban vagy az, hogy "máshogy is lehet". A gyorsabban, egyszerűbben...? Azonnali visszakozást vált ki belőlük, hisz ők tudják, hogy hogy kell, és mivel az elmúlt 30 évben valami működött, ezután is fog.

  Beszóltak azért, hogy miért balról jobbra panírozok, amikor azt jobbról balra szokták.. Mintha nem lenne mindegy amúgy. Ilyen és ehhez hasonló piszlicsáré dolgokkal szerintem minden jóérzésű és motivált embernek el tudják venni az élettől is a kedvét.

  Csak állsz, nézel ki a fejedből és a belső hang azt mondogatja: Ez most komoly?!

  Egyre többet akarnak, viszont elfelejtenek maguktól adni..

  Ez is annyira tipikus. Bárhol dolgoztam eddig, mindenhol adott volt a lehetőség az előrejutáshoz. De nem lehet nem érszrevenni, hogy elsunyizzák az érdemeket és egy vállveregetés vagy "Szép munka!" után, úgy mennek, ahogy jöttek. Sokáig azt gondolja az ember: Majd ekkor.. vagy akkor.. tuti jön a fizetésemelés, vagy jól megérdemelt prémium, valami. De nem. Ekkor a magunkfajta, még többet ad és még többet, hogy NA MOST!! És nem. Lassan már kételkedni kezdünk magunkban.. Biztos jól csinálom? Mi lehet a baj..? Majd jön egy újabb "Szép munka!" és ennyi. Az elvégzett munka mennyisége idővel már majd a duplájára nő és ott tartunk, hogy fel vagyunk kérdezve, ha nem végezzük el azt, amit először nem is nekünk kellett megcsinálni. Az lesz a normális. Nálam előfordult az is, hogy amíg én könyékig a retkes mosogatólében áztam szakácsként, két kollégám nem tudva, hogy értem ők mit beszélnek, a következő csevegést folytatták le, háttal nekem: - Na, ki áll mögöttem?? - kérdezte az egyik. - A hülye! - mondta a másik. (Igen, két német kolléga volt.)

  Ez az a pont, ahol muszáj lépni vagy durván ki leszel használva! Nyugodtan reklamálj, állj ki magadért! Meg fogja őket lepni, hogy van gondolatod, vagy hogy egyáltalán "észrevetted" mi történik körülötted. Jobb esetben ezután már maguktól felajánlják az extra juttatást, ha nem, akkor én nem voltam rest keményebb módszerekhez nyúlni, hogy megkapjam, ami nekem szerintem jár. Csak ezután köszöntött be a kölcsönös tisztelet időszaka, de megérte! Jelenleg konyhafőnökként tengetem napjaim, ugyanitt.

Soha ne törődjetek bele, az igazságtalanságba!

  Ez a "pár" gondolat, nem degradálásról szólt, ezek egyszerűen majd' 10 év nyitott szemmel járás eredmenyei. Mind saját tapasztalat. Ha valaki szeretné megosztani a történetét ezzel kapcsolatban, akkor küldje el azt a bonsensofficial@gmail.com -ra, Milyenek a németek? - címmel

 Milyen különbségeket vesz észre az ember, ha kiköltözik? Milyen különbségek vannak otthon és itt az emberek között?

  Amikor megérkezik valaki Németországba, szerintem valami nyugalom féle veszi körbe. Ez a levegőben van, egyszerűen más. Még ha csak az ablakon kinézünk, akkor is. Lehet csak a távolság.. De a legtöbb embernek a stresszes otthoni környezet után ez egy olyan hely, ahol végre tiszta lappal, előítéletek nélkül indulhat. Ahol nem azon kell gondolkozni, hogy jut-e falat a szánkba a hónap végén, vagy mikor jön egy újabb nyomorúságos sárga csekk. Ez teljesen elmúlik itt és egy kellemes, simán "jó" érzés váltja fel, ami nem fog elszállni, az idő múlásával sem.

  Az ember itt, ha elkezd dolgozni, nincs többé olyan mély gödör, amiből ne tudna kimászni. Ez extra motivációt ad és mivel mindig látod az alagút végén a fényt, nem kevés életerővel vértez fel a hétköznapokban. Megváltozik a mentalitásod, átvált pozitívra, ha pedig amúgy is pozitív voltál, akkor ez a többszöröse lesz. Sokkal könnyebb az akadályokat átugrani, kiegyensúlyozottan tudsz élni, nincs miért félni, itt nem fogy el a munka, a szociális háló igazságos, szóval magában a rendszerben nincs annyi buktató és nem kell annyit kockáztatni sem.

  Otthon nagyon sok embernek nincs idegrendszere már a hétköznapi dolgokat sem nyugalommal elviseni. Pl.: Mindenki idegbeteg bármikor vezetni kell, dudál, üvölt, szidja a másik összes felmenőjét és "boldogan" újságolja a munkahelyére beérve, hogy mennyi idióta van az utakon, minden áldott reggel. Valószínű a másik autóban űlő, akit szidtak ugyanezt teszi, pedig egyiknek sem a másikkal, inkább a saját életével van problémája. Lehet ez oltári általánosítás, de azt gondolom, hogy itt nincs az emberekben általános stressz a megélhetésük miatt és ezáltal az utakon, meg sehol sincs. Nem fogok messzemenő pszichoanalízist prezentálni erről, aki érti, érti.. Aki nem akarja érteni, úgysem fogja. Szóval, kint mindenki betartja a szabályokat, előzékeny, a zöldnél el tud indulni, nem használja feleslegesen a belső sávot stb. (mint ahogy lennie kéne). A szabályosság, mint a 30-as sebesség betartása vagy az hogy itt mindenki beenged egy besorolásra várót pedig általában csak minket idegesít, a mentalitásunkból fakadóan, de ha jobban belegodolunk.. Mennyivel könnyebb így az élet?! Jópár évenek el kell telnie, hogy ehhez alkalmazkodjunk és van amikor ennek ellenére is kiborulunk, de amikor visszamegyünk Magyarországra, egyből észrevesszük a fortyogó negativitást, ami az utakon is hömpölyög.

  Ez csak egyetlen példa volt, de mondhattam volna a bunkó eladóktól kezdve, az általában irigy tekintetű emberekig az utcán bármit. A hab a tortán, hogy senki sem a saját, hanem inkább a másik dolgával foglalkozik és így tovább. De ez nem újdonság szerintem. 

  Ezzel szemben itt, ha valaki "ismeretlenül" betér egy áruházba reggelente, akkor a kisimult árufeltöltők mosolyogva köszönnek ránk, az utcán nem találkozunk méregető szempárokkal, tiszteletet sugároznak az emberek egymás felé, mert itt van valamiféle egység, mindenki, mindenhol ultra segítőkész, kedves.

  Apropó, segítőkész!

  Amikor először költöztem mindenkitől külön itt kint, akkor nem sok holmim volt. Szó szerint csak egy martac, pár dolog a konyhában, egy 1000 éves számítógép és egy mosógép. Miután beköltöztem, a főbérlő mosolyogva csengetett az egyik nap, hogy szívesen megnézné, hogyan rendeztem be a lakást. Feljött.. és ámulva konstatálta, hogy igazából semmim sincs. Kérdezte, hogy hogy lehet ez? Csak annyit mondtam neki, hogy "Minden kezdet nehéz.." erre elviharzott és nem egész egy óra múlva, már jött is, hogy a ismerőseit felhívta és mindegyiknél van valami számomra, csak érte kéne menni. Mondtam, hogy köszönöm, de nincs se autóm, se ismerősöm aki segítene, semmi, erre ő: Akkor holnap jönnek egy utánfutóval és elhozunk mindent, van időm? - Persze. - mondtam, és az ez utáni pár hétben legalább ötször fordultunk, volt hogy 20km-t mentünk csak odafele és teljesen be tudtam rendezni a lakást, még volt olyan hely is, ahol válogatni tudtam a felajánlott dolgokból. És egy centet sem fogadott el tőlem senki..

  Na ezt otthon, ahol egy rothadó, penészes hűtőért is 5000Ft-ot elkérnek, csak azért mert működik, nem nagyon tudom elképzelni!

  Tisztelet a kivételnek!

  Így kezdésnek ennyi, hagyok időt feldolgozni és nemsoká jövök a folytatással!

  Nem szánt szándékkal öntöttem először az otthoniakra a hidegzuhanyt, csak ez jött ki. Aggodalomra semmi ok, a másik oldal is megkapja a magáét! :D

  Bonsens